Talán tudjátok, pár hete Magyarországon jártam. Utazásom előtti nap viszont kiderült, valakinek mennie kell a cégtől, költségcsökkentés. Kettőnkkel, két magyarral beszéltek. Egy angol munkatársam munkaóráit pedig csökkentették. Semmi gond, kb. hat projektben részt vettem, gondoltam nem én leszek az, de azért nem volt így kellemes utaznom. Visszajöttem, temérdek munka , ki sem látszom belőle, majd 31-én csütörtökön másnapi meetingre invitáló üzenet várt. Ekkor már tudtam, nekem kell menni.

Akkor még szinte fel sem fogtam. Automatikusan - szinte gondolkodás nélkül- ment fel a CV-m a cwjobsra, mindenhova , ahova tudtam. Másnap pedig beszélgetés, hogy nagyon sajnálják, de ez a helyzet. Nekem kell mennem. Fura egy érzés volt, tényleg agyatlanul cselekedtem, automatikusan. Tudtam, hogy maradnunk kell, tudtam, hogy küldenem kell az önéletrajzokat, de lélekben nem voltam ott. Lélekben valahol egy sebeit nyalogató kiskutyaként próbáltam minnél kisebbre összehúzni magam, és azt szerettem volna, ha senki sem zavar.

Igazándiból ezt a cikket valamikor akkor kellett volna megírnom, nem tudom teljesen visszadni ugyanis azt az érzést. Mikor szorít a gyomrod, mikor képtelen vagy gondolkodva tenni bármit is, amikor kapkodásnak tűnik minden.

A munkahelyem jó fej volt, mondták, ha nem érzem jól magam, jöjjek haza. Nem tettem. Rengeteg munkám volt. Mindezek mellé pedig beindult a gépezet, elkezdtek agencyk, recruiterek (ügynökségek és fejvadászok) hívogatni, leginkább ismeretlen számokról. Szinte hallottam, hogy gépelik a háttérben amit mondok, szövegeik már annyira sablonosak voltak, hogy azon gondolkodtam , beleírom a válaszaimat a cover letterbe. Igen, ilyen olyan munkát nézek, igen ilyen fizetésre gondoltam, igen, igen, igen , igen....Blablabla. Egy adat voltam a szemükben. Egy adat, amely nekik is pénzt hoz...

Rosszul voltam az egésztől. Az életem és az itt maradásunk múlt pedig rajta, hogy minnél hamarabb állásom legyen. Október elejéig lett volna elég a tartalékunk. Esm legkésőbb szeptembertől munka után nézett volna , mert vissza semmiképpen nem akartunk menni, én viszont nem szeretném, ha feladná az álmait.

Be voltam hát rezelve rendesen, és mellé még ezek a hívások... Le sem tettem a telefont, már közben hívtak, és ment a szokásos szöveg, mintha csak egy szám lennék a rendszerben. Tudom , nekik is pénzt hozok, de könyörgöm, miért kell erőszakosnak lenni???? Oké, akarják tudni, hol voltam interjún... Miért nem küldik át nekem a lehetőséget, én úgyis tudni fogom, voltam-e már náluk?

Kezdett teli lenni a nem létező tököm az egésztől, hétvégén kiborultam és összeomlottam. Leírhatatlan érzés , és nagyon kellemetlen. Legszívesebben kámforrá váltam volna. Szerencsére ismerem már annyira magam, hogy tudom, mi következik mi után, azt is, hogy előbb-utóbb felállok, az időtényező volt itt fontos. Ettől függetlenül vasárnap este Esmeinnek kellett nyugtatgatnia. Nehéz volt az elalvás....

Esmeinnek egyébként is sokat köszönhetek. Nélküle nem sikerült volna. Támogatóan állt mellettem, poénkodott is, úgyis lesz két héten belül munkád (lett). Ez azonban akkor korántsem volt ilyen vicces.

Rosszul éreztem magam, mert nem az első hely már, ahol költségcsökkentés címen én megyek .... A munkámmal nem volt itt sem baj, a munkatársam jobban illik a profilba, ennyi. 

A hétvége rosszul, és fáradtan telt, a hívások kicsit csökkentek, de tudtam, a java még hétfőn jön. 2-3 napja lehetett fenn az önéletrajzom.
Hétfő reggelre pedig be volt tervezve egy interjú, amire majdnem nem tudtam elmenni. Majdnem nem tudtam elmenni, mivel a rosszullétem, hányinger, gyomorgörcs , és minden ami ezzel jár. Két nap után totálisan elegem volt az egészből, utáltam magam, hogy így állok a dolgokhoz. Mivel a görcs nem csökkent, végül bevettem egy nyugtatót.

Szerencsére hatott. Az interjúra már így mentem, közben vagy 5 telefonhívás, egyik fejvadász kérdezte is, min nevetek... A szituáció több mint abszurd volt, szimplán csak mondtam neki, hogy itt ülöka buszon, megyek interjúra, és épphogy leraktam a telefont itt is egy újabb...

Igen , tudom, otthon mennyien örülnének neki. Engem viszont már kezdett az őrületbe kergetni. Békét akartam és nyugalmat, nomeg persze biztos állást.

Az interjú szerencsére jól sikerült, szimpatikusak voltunk egymásnak, másnapra is behívtak és végül felvettek. A másnapot sem úsztam meg nyugtató nélkül, éreztem, hogy nem tudnék jól szerepelni nélküle. Ugyanis elmegy az angoltudásom, ha nagyon izgulok, nem tudok összefüggően beszélni, stb..

Lényeg a lényeg: A munkát sikerült megkapnom , mindössze három nappal a kirúgásom után. 12-én írtam alá a szerződést. Távolabbi munkahely , de a Temze mellett , és jó társaság, több fizu, kevesebb szabadság. Ez van. Jahm, és elengednek augusztusban Portugáliába is.

Nekem most biztos állás kellett, ami a szakmámba vág. Találtam. És találtam olyan fejvadászokat is, akikkel később szívesen együtt dolgoznék. Akik korrektek, nem akaratosak, akik mág ha látszólag is, de örülnek az örömömnek.

Egyelőre nem megyünk haza....

-----------------------------------------------------------------------

ui: a cikk mar julius kozepen elkeszult, de most elesitettem csak.