Egy picit a blogról

2009 novemberében párommal úgy döntöttünk, felkötjük a nyúlcipőt , és irány nyugat, egészen pontosan az Egyesült Királyság. PHP fejlesztőként dolgoztam odahaza , itt az ismeretlen várt és a bizonytalanság. Szerencsére sikerült a szakmámban elhelyezkednem. Nem volt egyszerű az indulás, de írásaimmal talán tudok segíteni az utánunk jövőknek.

LIKE!


  

Névjegy

Tóth Ildikó

tildy.jpg
"Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit." :)

Utolsó kommentek

Szakmai blogom

Nincs megjeleníthető elem

Back to the UK blog

Nincs megjeleníthető elem

Első lépések az állampolgárság felé

2013.08.11. 10:49 tildy[UK]

4 éve lesz lassan, hogy itt élünk. Otthonunk, bár nem szülőföldünk, szeretjük. Minden gondjával, bajával , problémájával, de csodaszép tájaival, többnyire toleráns, befogadó világszemléletükkel egy élhető ország. 

Ez egyben azt is jelenti, hogy már csak egy év van hátra a "permanent residency"-ig, vagyis az állandó tartózkodásig, onnét még egy év van hátra az állampolgárságig. Amit nem kérdés, hogy felveszünk. 

Tavaly születésnapomra megleptem magam egy Life in the UK teszttel, elmentem vizsgázni. A vizsga sikerült, erről kaptam is egy oklevelet, azaz az állampolgársági teszt ezennel pipa.

Akkor még a régi tesztsor volt, nem különösebben nehéz, ha az ember elolvassa a  hozzá tartozó könyvet. Bár arra nem jöttem rá, miért statisztikai adatokat kérdeznek? Pl. hány pakisztáni él az országban, mennyi karib-fekete, vagy épp mennyi  privát általános iskola van. A vizsgára van elég idő, de hamarabb is ki lehet jönni, nekem kb 10 perc volt, aíg odabent voltam. Az is meglepett, hogy egy magyar (valószínűleg roma) lány végeze az adminisztrációt, kedves , aranyos volt mindenki. A teszt egyébként 50 font.

Life in the UK könyv

Idéntől ez már változott, belekerültek történelmi kérdések is, azt mondják valamivel nehezebb is lett.

Sokan úgy vannak vele, nekik nem oszt, nem szoroz maga a plusz állampolgárság, én meg úgy vagyok vele, jó ha van. Ki tudja melyik fél mikor gondolja meg magát, és lép ki az EU-ból.

Amúgy maga az állampolgárság megszerzése se lesz ingyen, 874 fontot kell fejenként leszurkolni nekik.

Ami érdekes lehet, mit és hogyan fognak az itt töltött időbe beleszámolni. Novemberben jöttünk, de nekem csak januárban volt az első bejelentett munkám, párom hosszú évekig vállalkozó volt, de nem volt annyi bevétele, hogy adóznia kellett volna, szóval érdekes lesz. Nagyon remélem, hogy novembertől fogják számolni az éveket.

A gyerekvállalást valószínűleg az 5 év letelte utánra időzítjük, permanent residency, azaz tartós itttartózkodás esetén ugyanis megkapja alapból az állampolgárságot  a gyerek.

Ha már páromra terelődött a  szó, kb 1 hónapja dolgozik, kezdő devopsként, és a korábban említett srácok (a  testvére és egy jóbarátunk) szintén dolgoznak. A lakás újra csak kettőnké, mindenki éli a saját életét:D

Alakul tehát az életünk, kicsit kevésbé nyüzsi, bár eddig mindig összejött még valami (költözés, segítség, bojler, ez az amaz), hogy ne tudjunk nyugodtan lenni, na de hát ilyen az élet Babolcsai néni!

9 komment

Címkék: london állampolgárság tildy life in the uk teszt

A bejegyzés trackback címe:

https://tildy.blog.hu/api/trackback/id/tr914820993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eddie1977 2013.08.11. 16:57:48

Írországban az igazolt éveket számítják be, de nem az adóéveket. Legyen valami számla a neveden, tudd igazolni, hogy 5 éve tartósan itt élsz az országban, két ír származású jellemtanú nyilatkozata is kell, hogy fasza gyerek vagy, a többi papírmunka.
Én is vallalkozó vagyok, azért néztem ennek utána, szerintem a párodnak sem lesz gondja. Nem hiszem, hogy az angolok másképp számolnának, még a befizetendő összeg is szinte ugyanannyi, de szerintem nálatok is van "Citizen Information", ahol minden kérdésre meg lehet találni a választ.

Sok sikert!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.08.11. 22:52:38

@ChristineK: Nyelvvizsgara gondolsz?

Nekem Esol Skiils for Life LEVEL 2-m van, elvileg ez megfelel annak. Paromnak meg otthonrol egy kozepfoku. De ha ezen mulik, elmegyunk CAE-re.

"From 28 October 2013, applicants in both categories will be required to pass the Life in the UK Test and to hold a B1 (intermediate) level English language speaking and listening qualification. This change will strengthen the citizenship process, replacing the current system which requires applicants to sit either the life in the UK test or show language progression from one English for Speakers of Other Languages (ESOL) level to the next, but not both."

@eddie1977: szamlakkal nem, csak a banszamlaval, NI-al , illetve alberleti szerzodessel tudom igaolni az ittletet Novembertol. Ha egyeb papir is kell nekik, az csak utana januartol van, akkor lett munkank.

Thargoid 2013.08.21. 18:03:09

Angliában szerzett diploma is számít, legalább ezzel nem kell majd időt töltenem...
Permanent residency (pontosabban legally settled status) igénylése nem kötelező, amíg MO EU tag, automatikusan annak számítasz 5 év után. 6 év után lehetsz állampolgár.
A gyereknek akkor jár állampolgárság, ha itt születik UK-ban és valamelyik szülő angol, vagy a gyerek születésekor már 5 bizonyíthatóan 5 éve itt élt. Azonkívül amikor megszületik, mondod, hogy angol állampolgár a védőnőnek, illetve az anyakönyvi regisztráláskor is. Utána célszerű útlevelet igényelni, 5 évnyi P60-t mellékelve.
A gyerekünk angol állampolgár (mi még nem vagyunk azok), így elég biztos forrásból tudom ezeket... :)

BTBTBT 2013.08.26. 11:37:05

@tildy:):
Az egyébként alkalmaztatásotokkal kapcsolatos jogos félelmek mellé sajnos az is hozzácsapódhat, hogy biztos jövőre is lesz valami változtatás, és még ahhoz is igazodni kell.

Az új LitUK-tesztben is akad statisztikai kérdés (nem is tudom, honnan kéne tudni, hogy a lakosság hány %-a pl. hindu vallású, nem része az általános tudnivalóknak), és a történelmiek, különösen az 1000-1600-ig terjedő időszakból, jócskán előtérbe kerültek.
Viszont ahogy a minap a HÁ-s blogban is említettem, olyan alapvető kérdések, hogy "Mikor van karácsony?" meg "VIII. Henriknek hány felesége volt?", bent maradtak - a valóban mai élethez szükséges tudnivalók (Mi a bank statement?, ilyesmi) viszont jórészt ki lettek szedve.

@Thargoid:
Furcsa ez a P60-s dolog, hiszen az Inland Revenue-nél rögzítve van minden. Nem hiszem, hogy a Home Office-nak éppen ahhoz ne lenne hozzáférése.

Thargoid 2013.08.27. 10:42:56

Pedig kellett.
Pár lehetőséget el tudok képzelni:
1, Valóban nincs hozzáférés vagy túl macerás
2, Talán nincs meg már az igénylőnek az eredeti, és így el lehet utasítani a kérést.
3, Része az itteni "eredeti dokumentumok postán küldése" mániának: ha ilyet is kérnek azt több munka hamisítani, mintha csak egy útlevelet kellett volna - mert az igénylő útlevelét természetesen postán el kellett küldeni a többi papírral együtt...
Amúgy lehet kérni gyorsított személyes ügyintézést, amire volt időpontom. De véletlenül pont tavaly áprilistól már nem lehet EU treaty rights alapján történő útlevélkérést személyesen intézni - melyet három telefonbeszélgetés során nem bírtak közölni, pedig pontosan tudták miért megyek...

Thargoid 2013.08.27. 10:44:32

@tildy:): csak hogy kapj értesítőt a korábbi postról :)

Delylah 2014.05.14. 13:26:16

Szia!

Lenne két kérdésem.
Kell külön nyelv-vizsgát tenni az állampolgársághoz, vagy elég a Life in the UK test?
Mikor lehet ezt a tesztet kitölteni? Úgy értem, másfél éve vagyok itt. Ki lehet tölteni a tesztet pl mostanában és amikor kérvényezném az állampolgárságot csak felmutatnám, hogy már megvan a teszt? Vagy várni kell a kitöltésével is 5 évet? Várom válaszod, Köszönettel

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.20. 22:49:48

@Delylah: Szia, igen, kell nyelvvizsga hozza, B1 CEFR / ESOL ENTRY LEVEL 3 vagy annal magasabb szintu, emlekeim szerint.

En kb 2 ev 11 honapja voltam itt, amikor a Life in the uk tesztet megcsinaltam.
süti beállítások módosítása